Xerxes

Kép: www.fidelio.hu
A képen Kálmán Péter, Bárány Péter és Fodor Gabriella

Az eső nem kegyelmezett, a troliról már ömlő esőben szálltam le az Andrássy útnál, persze ernyő nem volt nálam, így fejemre terítettem a blézerem.

Nagy várakozásokkal ültem be a Kovalik által megrendezett Händel operára. Javasolták gyerekeknek, így hát magammal vittem a "kis"fiam is. A 3. emelet első sorából szomorúan láttam, hogy a drága, földszinti helyek igen foghíjasak. Fent pedig úgy látszik, nemcsak a délutáni gyerekelőadások mennek csökkentett műszakkal. Éretem én, cost cutting, de kár, mert sok igazi operabarát, aki nem engedhet meg magának havonta 8-10 ezer forintos jegyet, az a képébe kapja, hogy "te akkor is csak egy csóró vagy, minek strapáljuk magunkat miattad, nem te tartasz el bennünket".

Opera maga: a zene persze gyönyörű, főleg a kórusok - nemhiába oratóriumairól híres Händel, de maga a kamarajellegű, mégis monumentálisan ható muzsika, a sziporkázó koloratúrák kárpótolnak a némileg egysíkú dramaturgiáért. Vagyis nem egysíkú, mert a rendezés pont jó volt, csak itt-ott éreztem erőltetettnek. Kár, hogy néha a modern díszletelemek mozgatása, de akár a modern táncok is (na ez pl. beleerőltetett volt) eléggé nagy zajjal jártak, ami egy nem épp wagneri méretű zenekart elnyom - ezt amúgy tavaly az Orfeuszon is éreztem. Eleinte valahogy szétesettnek tűnt a darab, kisfiam szenvedett rendesen, engem bosszantott a manapság dívó újrafordítás időnként nagyon nem elegáns volta (olcsó aktualizáló szövegek, mint pl. "Monnyon le!"). A recitatív részek magyarul, míg az áriák, és az az egy igazi kettős, valamint a kórus olaszul szóltak.

Az énekesekről: A címszereplő Várhelyi Éva tulajdonképpen hibátlan volt, mind énekét, mind játékát illetően, valahogy nekem mégis adós maradt. Kénytelen vagyok leírni, hogy számomra kissé jelentéktelen hang. Pedig szurkoltam, hogy beinduljon a karrierje, mivel mezzo fan vagyok.

Kellemes meglepetés volt Fodor Gabriella - igazi szép, drámaiba hajló operai hang, illúziókeltő megjelenés, csak hát a magyar szövegét nem lehetett érteni. Ugyanez vonatkozik az Arszamenészt éneklő kontratenorra, Bárány Péterre. Őt ráadásul nem éreztem meggyőzőnek sem. Hiába vannak meg a magasságai, a végére nekem fakónak tűnt a hangja (na jó, csak itt-ott). Persze lehetett rossz napja. A meglepetést Wiedemann Bernadett okozta - nagyon jól győzte a koloratúrákat, hangja hajlékony volt, pedig nemrég még Ebolit énekelt. Hatalmas brava neki! Gyönyörűen deklamálta szövegét a különleges lírai koloratúr szoprán Fodor Beatrix. A többi "pasi": az Elvirot éneklő Kálmán Péter - a ház ügyeletes buffoja - hangja sajnos inkább beszédre, mintsem énekre emlékeztetett. Asztalos Bence Ariodatész viszonylag kicsi szerepében szép alakítást nyújtott, hangját tekintve is. A zenekar a nyitány alatti némi rezes indiszponáltságtól eltekintve szépen szólt.

Meg kell jegyeznem, hogy a negaívumok ellenére a szereplők lubickoltak a játékban, tényleg számos geget és látványelemet kihasznált Kovalik, és talán túl nagy várakozásokkal ültem be, de magam egy kicsit megkopott hangulatot érzékeltem a még csak tavaly bemutatott darabban.

A nap kérdése (kicsit Brünhilde módjára)

Miért van az, hogy mindig olyasvalakire pazarolom az érzelmeimet, aki nem kér belőlük? Pedig mindig azt hiszem, hogy de, mert különben én se... Á!!!!!!!!!!!!!!!:(

Lakáséttermet játszottam

Nagyon béna vagyok, fotó helyett videót készítettem a telefonommal. LOL. Így csak az láthatja a vasárnapi ebédemet, aki rákattint az alsó fehér nyilra! Jaj, pedig még sose fényképeztem le a főztőmet. :(

Az étel elkészítésekor nagyjából Bűvös szakácsot követtem. (http://buvosszakacs.blog.hu/)

Piacon beszereztünk 80 dkg császárszalonnát, fele zsír, fele hús arányban - nem könnyű kifogni, a zzír szerintem itt is nagyobb hányadot képviselt. Vizet forraltam, 1 fej hagymával, egész borssal, sóval. Miután felforrt, beletettem a bőrétől megszabadított szalonnát, és éppen hogy gyöngyöző vízben, 4/5 részéig lefedve főztem. Utána a lében hagytam kihülni, majd kb 5 centis kockákra vágtam. Elkészítettem a karamellát 4 ek fehér kristálycukorból, amikor szép melaszos jellegű lett, akkor hozzáöntöttem 2 dl tokaji szamorodnit (szerintem más minőségi édes is megteszi), és kb. 2 kanál fügés balzsamecetet, és kb. liter vízzel egyenletesre föztem a levet. Szalonnadarabokat cseréptálba tettem, ráöntöttem a karamellás lét, és 160 fokos sütőbe raktam 3 órára, de 2,5 lmindenképpen kell szerintem hozzá. Folyadékveszteségről sütés közben gondoskodni kell. 3 óra múlva kiszedtem a húsdarabokat, és durvára tört (nem őrült!) fekete borsba forgattam, de a nagyrészére inkább ráöntöttem:( Egyébként az eredeti recept Bűvös szakácsnál minőségi - többek között hosszú szemű - borsot ír elő, nem ám Lucullust, meg ilyeneket! Szerintem érdemes bepróbálni azokkal! Maradék levet tűzön besűrítettem, ráöntöttem az immár tálaló edényben lévő húsokra, megszórtam újhagymás, reszelt zöld és sárgacitromhéjas keverékkel.

Köretnek a maradék abálólé és némi tokaji bor felett hájában párolt újkrumplit és vékony hasábokra vágott, 2 hete hűtöben tartott répát kínáltam - ezeket tetszés szerint szerintem kevés olvasztott vajjal (nem margarinnal) is le lehet önteni - nekem nem jutott eszembe. Ezt is tegyük a húsok mellé, nem baj, ha jut rá a szószból!:)

Mivel jó sokáig készült, hajszál vékonyra karikzott, szintén 2 hetes fehérrépa csipszet adtam - készíteni ugyanúgy kell, mit a burgonyás eredetit. Erről nincs fotó Helyesebben videó) - felfalták. Az ötletet Stahl Judittól loptam, ő zellerből javasolta.

A házitejszínem (1/2 liter!) meg egy nap alatt enyhén megsavanyodott és túrós állagú lett, mindazonáltal nem élvezhetetlen. Kevés zöld és sárga citromhéj (bio citrom melegen ajánlott, a héjat kezelő vegyszerek miatt, sajna nekem sima volt:S), 2 csomag vaníliás cukor, némi porcukor, és 1,5 zacsi Győri édes keksz - hűtőbe vele - isteni desszert.

Van ám miniszterelnök-helyettesünk is!

Lesz ám miniszterelnök-helyettesünk a KDNP-s Semjén Zsolt személyében! Hozzá tartoznak majd az egyház ügyekért és nemzetpolitikai kérdésekért. (Nagyon lol - éljen a szekularizált állam!) Egyik reggel Fiala János találóan annyit mondott, hogy ez egy olyan pozíció, amit rá lehet nyomtatni a névjegyére, és majd Semjén nézegetheti, milyen jól mutat rajta. Hát ezt nagyon jól összefoglalta!

Könyvfesztivál

(Hű! De bénán töltöttem fel! Elég amatőr vagyok ilyesmiben. Képesk forrása: http://www.bookline.hu/)

Kiköltekeztem, vettem 3 könyvet magamnak (fentiek, lehet, hogy írok róluk majd, most még mást olvasok), meg kettőt a kislánynak +kaptunk egy ajándék könyvet a Polár kiadó standján. Sok jó könyvet láttunk, kár, hogy olyan meleg volt, hogy majd' elájultam. Kénytelen voltam meginni egy kólát.

Utána a Millenáris gyepén olvasgattunk, levehettem a cipőmet is, nagyon jól esett a földenergia! Azért szomorúan állapítottam meg, hogy az a sarok, amely a Magyarországon elterjedt kultúrnövényekbül mutat be, igencsak elhanyagolt. A szőlősorokkal szabdalt négyzeteken korábban gabonafélék voltak, most amolyan legelő, de félő, hogy inkább csak a parlagot nőtte be. Korábban volt egy kis fákból álló sor is a játszótérnél, de azt kivágták, amikor a játszóteret picit "odébbhelyezteék". Ki találja ki, mi okból? Hát persze, mert házépítésre lecsippentettek egy picit a területből. Ki is a 2. kerület polgármestere?

Update: Amosz Oz könyve nem tetszett: rövid terjedelme ellenére nekem túlságosan parttalan volt, végtelenségbe nyúlt, ahogy az egyes, véletlenszerűen kiválasztott emberek köré történeteket épít, olyannyira, hogy már maga sem tudja megkülönböztetni a valóságot a képzeletétől, és ettől valahogy olyan érdektelen lett az egész. Magáról az íróról (egyes szám első szeméylű elbeszélés) keveset tudhatunk meg, viszont nagyon lekezelő véleménnyel van a körülötte élőkről.

Sokkal jobban tetszett Knud Romer regénye, egy kisfiúról (itt is az író a narrátor, ez is önéletrajzi ihletésű, akárcsak Amosz Oz műve), akinek német édesanyja van, ezért pedig sok évvel a háború után is kirekesztés jár osztályrészül. A külvilág lenácizza őket, fogalma sincs, min ment keresztül az anya - sokkal jobban megtépázta, mint a dán apát. Lendületes, majdhogynem csak a tényekre szorítkozik (az író eredetileg reklám szamember), mégis magával tudott ragadni.

A Lélegzethinta tényleg zseniális - pátosz nélkül mesélteti el a valóságban is élt főhőssel a málenkij robot poklát, miként lehet megszokni a legrosszabbat, milyen az, amikor nem tudunk visszailleszkedni a világba, gyűlölni mindenkit aki nélküle élte tovább a megszokott életet, de egyszersmint megtagadni azt a néhány évet is, amelyet a laza láncolatú történetek felölelnek. És mégsem lehet újraszületni, bár a cselekedetek úgy teszen, mintha ki lehetne lépni a múltból, mint egy ajtón kersztül máshová.

Szexista kolléga - f@.om kivan tőle (bocs)

Mit kezdjen az ember egy szexista kollégával? 1,5 hónapja van itt, de naponta előjön belőle a szexista és idegengyűlölő. Gondolom homofób is. Mindezt persze úgy adja elő, hogy ne lehessen belekötni, pl. ilyenformán: most már tudom, miért találták ki a komicsik a szabadszombatot. Na most erre mit mondjon az ember? Beszóltam egy jaaaajt, lehető leglekicsinylőbben. Ma meg azzal jött vissza ügyféltől, akinek a berendezését a többi külföldi irodából idelátogató szervizessel együtt nézték meg, hogy nem csodálná, ha attól a cégtől kitiltanák őket, mert "lecsöcsösözték" az egyik lányt. Mindezt hihetetlen önelégültséggel. Megjegyeztem, hogy "tres masculin", de értetlenül néztek rám. El tudom képzelni, milyen lehetett szegény csajnak. Ismerem ezt az érzést. És a lányokat úgy kondicionálják, hogy ez az élet velejárója. De én ne szeretném, ha a kislányom is átélne ilyet Ja,ez a faszi - kell-e mondanom - köpcös, cseppet sem sármos, idétlen humorú alak. Miért kell nekem elviselni az ilyet?????!!!!

A kis kéményseprő

kép:www.opera-vilag.hu

Nem tudom, mit írjak a szombati gyermekoperáról, Britten: A kis kéményseprőjéről. Értem én, hogy cél a gyerekek operába csábítása, de valahogy nem a szám íze szerint való, de elismerem, ilyesmiben elég avitt vagyok.

A darab két részből állt. Az első rész (mielőtt bárki elhúzná a száját; az ősbemutatón is volt) arról szólt, hogy a gyerekek írnak egy darabot, amit elő akarnak adni. Ebből mi az eredeti, mi nem, csak sejtem. Nyilván csak valami útmutatás féle létezett (ennek lusta voltam utánanézni, tehát nem biztos, hogy így van), és ezt csinálták kicsit kereskedelmi csatorna ízűre, de még a jó ízlés keretein belül, némi modorossággal megtűzdelve. (Karmester énekelteti a nézőket, ezt aztén néhány buzgó anyuka annyira komolyan vette, hogy amikor magát az operát játszották a második részben, akkor is belerondítottak hangjukkal az immár ismerős dallamok alatt.)

A másokik részben tehát operát hallhattunk, ebbe már nem tettek szerencsére trükköket. Britten már klasszikusnak számít, dallamai kimondottan kellemesek voltak. Üzenete, hogy a gyerekek még nem közönyösek, mi tesszük azzá őket felnőtt korukra. A ma nézőit felhívja az olyan kihaltnak gondolt jelenségekre, mint gyermekmunka, szegénység, kényszerhelyzet, ebből adódó fásultság és persze a munkáltatók szívtelensége. És most nem a Zara és egyéb rongyokat egy tál rizsért készítőkre gondoljunk csak, hanem az itteni állapotokra.

Az apró zenekar remekül zeeni kíséretet adott, a gyerekek rendben voltak (csak ne lettek volna olyan stréber ábrázatúak), az operaénekesek pedig lelkesek, nem húzták képletesen a szájukat, hogy ez most nem Tosca, stb. Különösen Egri Sándor tetszett, színészileg nagyon ott volt, és jól érthető volt a szövegéneklése, ami a többiekről sajnos nem volt elmondható, de énekesi teljesítményük összességében rendben volt, és a gyerekekkel együtt végülis jópofa előadást hoztak létre.