Szicíliai vecsernye - harmadszor

Kép: www.nol.hu

Nagyon klasszul megért az előadás a tavalyihoz képest. Sümegi Eszter csodálatos volt - a múlt évi gyenge Siciliana után most már az első hangok után, ahogy megszólalt éreztem, hogy meglesz. A mélységek nem voltak tompák, a magasságok is hibátlanul megvoltak, egy-két éles (de korántsem bántó) hangtól eltekintve. A Bolero után lehetett volna nagyobb sikere, elég udvarias volt a taps. Talán túl későre járt már. Fekete Attila gyönyörű, puha, igazi bel cantó hanggal rendelkezik! Ő az este egyszerűen tökéletes volt. Szerintem most van a csúcson. Tavaly elrontotta 4. felvonásbeli áriáját, egyszerűen nem bírta kiénekelni - most minden erőlködés nélkül megtette. Anatolij Fokanov az elején kissé fáradtnak tűnt - itt-ott nem jött át a hangja (ez Kesselyák maestro bömbölő zenekara kíséretével nem is csoda), de aztán belejött, és hozta tavalyi formáját. (Akkor ő volt a húzóerő.) Rácz István csodálatos matériával rendelkezik, de néha az volt az érzésem, hogy nem találja el a hangokat. (Nyilván nem a muzikalitásával van baj, mert pl. a Nabuccoban vagy a Rigolettóban ezt nem éreztem.) A kisebb szerepeket éneklők közül dicséretesen odatette magát Daróczi Tamás és Horváth Ádám. Kórusnak ismét dicséret.

Kár, hogy félházzal ment - talán a Brazília-Észak-Korea meccs miatt. És hát nagyobb ovációt is megérdemelhettek volna végén, igaz, 11 körül ért véget. (És a kislányom elég szépen bírta!) Ja, meg a marhák, ráengedték a nézőtérre a klímát a páholyok felől - asszem megfáztam, kivágott hátú ruhában, sajnos a horgolt csipka izlandi kendőm se sokat segített.

Vakáció!

A fiaméknál ez a mondat utoljára kerül az iskola táblájára - jövőre már gimnáziumban folytatja. Szerintem az inkább az ő terepe lesz (na jó, persze az is csak egy magyarországi iskola), de azért fáj a szívem. (Pedig a pénteki ballagást megúsztam könnyek nélkül.) Hányszor mondtam, hogy elegem van már ebből az iskolából! És most hiányzik, hogy ezentúl már csak a kislányt vihetem oda! Egyébként is napok óta depressziós vagyok, olyan elmúlás érzésem van, és ne csak a suli miatt.
Na de jövőre jön a jól bejáratott régi világ, megszűnik a szöveges értékelés, amely esélyt adott arra, hogy kicsit árnyaltabb képet rajzoljon az iskola a gyerekről. Vagyis megfeleljen annak a célnak, amiért kitalálták: tájékoztassa a gyermek fejlődéséről (szándékosan nem előmenetelt írtam) a szüleit. Az osztályozás - nevében is benne van - címkézi a gyerekeket, mint megannyi kis portékát. Hogy stigmatizálást ne írjak. (Tényleg, van egyáltalán ilyen szó?) Igaz, a mostani tájékoztatásnál is előre megírt panel mondatokkal helyettesítették be a hagyományos jegyeket - majd minden aláhúzandó kategóriának meg volt a pandanja - de mégis többet árult el (pl. miben kell konkrétan fejlődnie), mint egy szám. Hogy irigyeltem franciaországi rokonunk kisgyerekét, mikor mutatta az alapos, két oldalas jellemzését, amelyhez a gyermek iskolai személyiségéről is írtak még egy összefoglalót. (Kíváncsi volnék, a tanár sírt-e azalatt, míg ezt készítette, hogy ájjaj, ki fogja ezt a plusz munkát megfizetni neki. Most az itthoni szégyenletes pedagógus bérek persze más téma. És sóhajtoznak a szülői értekezleten is, hogy ez micsoda plusz terhet jelent - na, ez már nagyon nem elegáns!)
A szülők többsége viszont - legnagyobb döbbenetemre - visszasírta a régi jegyeket, egyszóval igényelte, hogy kategóriákba sorolják a gyerekét, ami kb. 3. osztálytól kezdve már kasztot is jelent - magyarán átjárás max. lefelé van, de igazán arra sincs, mert a "jókat" elég jól védi a nimbuszuk.
Érdekes volt néhány éve egy általános iskolai osztálytalálkozón. A csúcs arisztokrácia (jelesek) nem voltak sehol, max. otthon a gyerekekkel (na jó, egyik kémiai doktorit szerzett, de a harmadik kölkét pelenkázta - ez szép dolog, de az életben vissza nem küzdi magát 10 év kieséssel), a legnagyobb karriert egy orvos végzettségű p.csa csinálta - most gyógyszer vigéc, úgy adja magát elő, mint business lady, de világos volt előttem, hogy abszolute nincs döntési helyzetben; orvosokat kísér külföldre egy gyógyszergyár pénzén. Viszont állati büszke volt magára. LOL. Két négyes tanuló csinált karriert: egyiknek sport média vállalkozása van (kicsi, de ott vannak egy-két helyen), a másik az MTV-nél valami közép pénzügyi vezető volt még 4 éve. A közepesek közül viszont egyik jogász lett, a másik kettes matekos épp a diploma munkáját készítette a műszaki egyetemen, valamelyik vezető kultúros egy műv. házban. Csakhogy ez utóbbiak később találták meg magukat, a magyar oktatási rendszer egyáltalán nem segítette őket kibontakozni, a szüleink sajnos szekundáltak is ehhez - versenyezve, ki tudja jobban elvenni a gyerek nyitottságát, önbecsülését, hitét, stb. És akkor most ezt konzerválni akarják, pedig olyan nagyot nem közelített Európához az iskolarendszer. És a szülők többsége sem.

:DDDDDD

Ezen könnyesre nevettem magam, ha Ti is akarjátok, kattintsatok a linkre!
http://kikvogymuk.blog.hu/2010/06/08/szajberszittya_kalandjai

Anyáknapja, némi keserű utóízzel

Tegnap tartották kislányomék osztáyában az anyaáknapi műsort - kapaszkodjon meg mindenki: fél ötkor! Sajnos Zuglóból háromnegyed óra is lehet az út, ami annyit jelent, hogy háromnegyed négykor le kellett volna lépjek, poedig 5-ig tart a munkaidőm. Persze elkéste, negyed órát (q--va nemzeti vágta miatt a Hősök tere környéke a Dembinszky utcáig le van zárva - anyátokat!), és persze, hogy pontosan elkezdték, persze, hogy a kislányom volt a legelső. Még szerencs, hogy újra elmondhatta a versét a rongybabáról. De nincs pardon, szegénykét látom magam előtt, hogy keres a szemével, nem vagyok ott, szorongatja a kellékként hozott Juli babát, és a többi anyukának szaval. Akiknek a többsége majd széttépett a tekintetével, pedig alig van köztük olyan, aki teljes munkaidőben dolgozik, sok a pedagógus, több gyeses van, meg részmunkaidős, meg zuglói munkahellyel bíró. Hát igen, bűnhődjön a karrierista (hö?) dög, vagyis inkább a gyereke, az ilyen aki önálló jövedelemre tesz szert, ahelyett, hogy a férje kegyelemkenyerét enné, az ne számítson másra, és főleg az csakis rossz anya lehet. És a mostani politikai éra erre a felfogásra még jópár lapáttal rá fog tenni, nincsenek illúzióim.

Rakovszky Zsuzsa két kötete

Képek: www.bookline.hu

Nagyon szeretem Rakovszky Zsuzsa írásait, főleg a prózákat, de a versei is nagyon eltalálnak. Az előbbi műfajból van két kötetem tőle. Egyiket - A hulló csillag éve - vagy 4x elolvastam, annyira tetszett. Nagyon olvasmányos, mondhatni könnyen feldolgozható, pedig tele van szimbólumokkal, és minden egyes újraolvasásnál újabb rétegét fedezem fel. (Szándékosan nem azt írtam, hogy "hámozom le róla". Talán a kibontani a szerencsésebb. De hát mit is kéne itt kibontani?) Elemezni nem óhajtom - nem is tudnám, csak iskolás módon, azt meg inkább nem teszem ki a nyilvánosságnak. Szóval a könyv egy 5-6 éves kislány szemszögéből ábrázolja az özvegy édesanyját. Letűnt polgárság miként próbál önmaga maradni az 50-es évek sivárrá váló Sopronjában, és persze beúsznak a képbe a deklasszált értelmiség lezüllésének képei is, persze csak finoman. A könyv kb. negyede egy napló, egy pipogya budapesti színházi kritikus pasi írja, gyakran esik benne szó erről az említett anyáról. Érdekes, hogy amikor a kislányon keresztül éljük meg a cselekményt, az olyan, mintha egyes szám első személyben írták volna, pedig egyes harmadik, míg a napló-foszlányok egyes elsőben íródtak, de mégis kívülállóként - mintegy 3. személyként - szemléljük a dolgokat.

A másik könyv egy novella gyűjtemény; A hold a hetedik házban. (Emlékszünk? Így kezdődik a Hair is:)) Itt a műfaj sajátossága miatt nem tudott megmutatkozni az, amit én úgy szeretek az írónőben: a részletek gazdag, mégis érdekfeszítő, mértéktartó leírása, az árnyalatok finom ábrázolása. Mégis szépen végigvitt történetek ezek.

A regény és a novellák legtöbbjének is független asszony a főszereplője, küzdelmes, ámde a körülményekhez képest szabad élettel. A környezetük - barátok, rokonok, szomszédok (érdekes többségük nő, valahogy ők vannak jelen az írásokban, na persze róluk szólnak) rossz szemmel nézi, és ezek a nők egy ponton belefáradnak ebbe a nagy nyomásba. (Visszatérő elem, hogy a gyereknek, akit egyedül nevelnek, apa kell. A regényben épp a gyermek kegyein keresztül szerzi meg a nőt a későbbi férj.) Férjhez mennek, és ettől kezdve egyéniségük, s mindaz az izgalmas aura, ami egy független nőt jellemez megkopik. A környezet nyomás nagy kényszer (még ma is!), szabad választásról így szó sincs. A hősnők jelentéktelen házastársa megkezdi a feleség lehúzását is ugyanabba a mocsárba, ki finoman csak saját személyiségének kiterjesztésévé teszi őket, ki kapcarongynak tekinti attól a perctől kezdve. És semmi sem emlékeztethet a régi, létért folytatott küzdelmek közepette is kiragyogó nőre. Végül teljesen megfosztják őket múltjuktól, hogy már maguk sem emlékeznek rá. És a "jószándékú" környezet - immár későn - fejezi ki rosszalását a főszereplő sorsa miatt.

A legtöbb írás cselekménye a múlt renszerben játszódik - korrajznak sem utolsók!

Xerxes

Kép: www.fidelio.hu
A képen Kálmán Péter, Bárány Péter és Fodor Gabriella

Az eső nem kegyelmezett, a troliról már ömlő esőben szálltam le az Andrássy útnál, persze ernyő nem volt nálam, így fejemre terítettem a blézerem.

Nagy várakozásokkal ültem be a Kovalik által megrendezett Händel operára. Javasolták gyerekeknek, így hát magammal vittem a "kis"fiam is. A 3. emelet első sorából szomorúan láttam, hogy a drága, földszinti helyek igen foghíjasak. Fent pedig úgy látszik, nemcsak a délutáni gyerekelőadások mennek csökkentett műszakkal. Éretem én, cost cutting, de kár, mert sok igazi operabarát, aki nem engedhet meg magának havonta 8-10 ezer forintos jegyet, az a képébe kapja, hogy "te akkor is csak egy csóró vagy, minek strapáljuk magunkat miattad, nem te tartasz el bennünket".

Opera maga: a zene persze gyönyörű, főleg a kórusok - nemhiába oratóriumairól híres Händel, de maga a kamarajellegű, mégis monumentálisan ható muzsika, a sziporkázó koloratúrák kárpótolnak a némileg egysíkú dramaturgiáért. Vagyis nem egysíkú, mert a rendezés pont jó volt, csak itt-ott éreztem erőltetettnek. Kár, hogy néha a modern díszletelemek mozgatása, de akár a modern táncok is (na ez pl. beleerőltetett volt) eléggé nagy zajjal jártak, ami egy nem épp wagneri méretű zenekart elnyom - ezt amúgy tavaly az Orfeuszon is éreztem. Eleinte valahogy szétesettnek tűnt a darab, kisfiam szenvedett rendesen, engem bosszantott a manapság dívó újrafordítás időnként nagyon nem elegáns volta (olcsó aktualizáló szövegek, mint pl. "Monnyon le!"). A recitatív részek magyarul, míg az áriák, és az az egy igazi kettős, valamint a kórus olaszul szóltak.

Az énekesekről: A címszereplő Várhelyi Éva tulajdonképpen hibátlan volt, mind énekét, mind játékát illetően, valahogy nekem mégis adós maradt. Kénytelen vagyok leírni, hogy számomra kissé jelentéktelen hang. Pedig szurkoltam, hogy beinduljon a karrierje, mivel mezzo fan vagyok.

Kellemes meglepetés volt Fodor Gabriella - igazi szép, drámaiba hajló operai hang, illúziókeltő megjelenés, csak hát a magyar szövegét nem lehetett érteni. Ugyanez vonatkozik az Arszamenészt éneklő kontratenorra, Bárány Péterre. Őt ráadásul nem éreztem meggyőzőnek sem. Hiába vannak meg a magasságai, a végére nekem fakónak tűnt a hangja (na jó, csak itt-ott). Persze lehetett rossz napja. A meglepetést Wiedemann Bernadett okozta - nagyon jól győzte a koloratúrákat, hangja hajlékony volt, pedig nemrég még Ebolit énekelt. Hatalmas brava neki! Gyönyörűen deklamálta szövegét a különleges lírai koloratúr szoprán Fodor Beatrix. A többi "pasi": az Elvirot éneklő Kálmán Péter - a ház ügyeletes buffoja - hangja sajnos inkább beszédre, mintsem énekre emlékeztetett. Asztalos Bence Ariodatész viszonylag kicsi szerepében szép alakítást nyújtott, hangját tekintve is. A zenekar a nyitány alatti némi rezes indiszponáltságtól eltekintve szépen szólt.

Meg kell jegyeznem, hogy a negaívumok ellenére a szereplők lubickoltak a játékban, tényleg számos geget és látványelemet kihasznált Kovalik, és talán túl nagy várakozásokkal ültem be, de magam egy kicsit megkopott hangulatot érzékeltem a még csak tavaly bemutatott darabban.

A nap kérdése (kicsit Brünhilde módjára)

Miért van az, hogy mindig olyasvalakire pazarolom az érzelmeimet, aki nem kér belőlük? Pedig mindig azt hiszem, hogy de, mert különben én se... Á!!!!!!!!!!!!!!!:(