2011. október 14., péntek

Etele út

Kelenföldön dolgozom, ami azért is különösen kedves, mert néhány évig itt éltem, méghozzá életemnek azt az időszakát, amikor a legnagyobb belső szabadsággal rendelkeztem. Ez 20-as éveim vége volt, és a kisfiam megszületéséig tartott. Ide született tehát a kisfiam, és 6 hónapos korában költöztünk el a bérelt panellakásból. A környék bájára babakocsi tologatás közben nyílt rá a szemem, bár korábban, kutyasétáltatás közben már felfedeztem a magas házak közötti parkok romantikáját, az ekkorra már nagyra nött fákkal, buja bokrokkal, sok-sok madárral. (Ebit is itt szedtük az utcán össze. Ahányszor visszamentünk vele a környékre, boldogan ismerte fel. 15 évig volt velünk, szerencsére az utolsó pillanatig elég jó egészségben.) Megéltem itt az éppen csak olvadó havat (parkos rész átka: a fefagyott havon nem lehet normálisan tolni a babakocsit - így vagy két hónapig ki sem mentem - eleve szörnyű volt a december közepi babácskát begyömöszölni a sok meleg holmiba), lassan, de biztosan érkező tavaszt, rekkenő koranyarat, érzem a frissen vágott fű illatát. Látom magam, ahogy rendíthetetlenül rovom a köröket a babakocsival, mert ha megálltam, rögtön rázendített a sírásra.
Gyakran mentünk az Etele úti - akkor még - Pluss közértbe. Nos, aki nem ismeri: az Etele út közepén füves csík megy végig, a panelházak előtt és között hatalmas fák vannak, sok ház előtt szeretettel gondozott kiskert. A pályaudvar, és a Tétényi út között egy parkos allé-szerűség is van, teljes hosszában az útnak, csendes szerviz úttal elkülönítve a házaktól. Amikor a lakótelepet 1963-ban megtervezték, nyilván nagyon gondosan alakították ki a zöld részeket is (egyébként a beépítési terv elkészítésében a fiatal Finta György is közreműködött). Valószínűleg szovjet és NDK mintákat vettek figyelembe, de azt hiszem az akkor időkben nagyon korszerű és ma is színvonalasnak számító kerttervezési munka született. Sajnos semmit nem találtam a neten erre vonatkozóan.
Mára azonban egyre inkább az enyészetévé válik. A díszkő burkolatok töredezettek, felveri őket a gaz, a medencék kiszáradtak, pedig a csövek még ott vannak, hajléktalanok töltik a napos délelőttjeiket a lepukkant padokon. Pedig virágokat évről évre ültetnek, de beborítja őket a SZÁMALK épület bontási törmelékének pora. Talán, ha elkészül a metro végállomás, és rendezik a területet, akkor a parkot is rehabilitálni fogják? Remélem, mert szerintem tipikus példája a 60-as évek tájépítészetének, egy az egyben fel lehetne újítani. Persze naív vagyok, hiszen azért haver vállalkozó nem tudna annyit bezsebelni.





1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én 35 évet éltem itt,én még gyerekként a 70-es években fürödtem ezekben a kiszáradt medencékben... másztam ezekre a fákra, végülis itt nőttem, nőttünk fel a barátaimmal ez a hely jelentette nekünk A VILÁGOT... jó volt olvasni az objektív írásod, köszönöm!T.