Elsősorban a címszereplő Karita Mattila miatt váltottam - egyébként pofátlanul drága, főként, hogy ismétleésről van szó - jegyet. Meg a rendezés is felkeltette érdeklődésem: Luc Bondy-t sokan bíráltál, ugyanannyian dícsérték is, állítólag lesajnálóan beszélt Zeffirelliéről, mert kb 30 éve ment a MET-ben a mai szemmel kissé avitt Tosca rendezése. Bondy persze nagyon nem lehetett merész, mivel Puccini meglehetősen pontos utasításokat tett a partitúrába, pl a második felvonás végén az ájtatos Tosca ugye gyertyatartókat tesz az immáron halott Scarpia köré. Így tett Callas (ama egyetlen filmben rögzített szerepében - pontosabban annak is csak második felvonásában), az Operaházban Lukács Gyöngyi, vagy a filmen Anghela Georgiu. Na ez itt elmaradt, hála isten, mert baromi idegesítő volt, ahogy a zene közben sertepertélnek. A kortól sem érdemes eltérni - sok ismert eseményre utalnak a szövegben. Viszont nem csillog a kápolna, a Farnese palota is inkább a sztálini Szovjetúnió egy irodájára emlékeztetett - ez azonban nem jelenti, hogy spóroltak volna a díszleteken, kosztümökön. Ordított róluk az igényesség.
Mattila az első felvonásban néha mitha önmaga karikatúrája lett volna, régies gesztusokkal, a másodikban sok jó pillanata volt (viszont néhol élesek a magasságai), a harmadikban azonban megrendítő. Marcelo Alvarez viszont minden tekintetben kitűnő Cavaradossi volt: ne felejtsük - mondta a szünetben készült interjúban - Cavaradossi nem hős. Scarpia irodájába belépve egyébként bárkit elhagyna az ereje, hát még egy politikával keveset törődő művészt. (Azért valamennyit mégis törődhetett vele, hiszen a sekrestyés és rendőrfőnök is tudta, hogy republikánus.) Alvarez gyönyörű hang birtokosa, igazi latin temperamentumú művész, az első felvonás kettősében csak úgy szárnyaltak a magasságai! Az este másik kiváló alakítása George Gagnidze Scarpiája volt. Ő nem rendelkezett Tito Gobbi sármjával, de eleganciájával igen. Az első felvonásban szinte emberséges volt. A hangja pedig puha, ennek ellenére tökéletesen illett a római rendőrfőnökhöz. Neki sok deklamáló része van, amelyet nehéz lehet úgy megoldani, hogy ne emlékeztessen nagyon beszédre. Gobbinál pl. engem eleinte zavart ez, Gagnidze azonban ének-szerűbben oldotta meg. A sekrestyést (sajnos a nevet már nem találom) sikerült itt is ripacsosra venni, viszont a két pribék (nevekkel nem tuok szolgálni) félelmetes volt a hosszú bőrkabátban, John Lenon napszemüveggel - végre nem megfélemlített, ügyefogyott hivatalnokok voltak, hanem azok, akiknek Puccini megírta - kegyetlen aparatcsikok.
Idegesítő volt az est háziasszonyaként Susan Graham mórikálása, vihorászása Karita Mattila finn nyelvű "hazaüzenése" alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése