2008.02.21. 16:08 Mélisande
Hát nem akaródzott az írás sokáig, és most sem igazán megy. Csak becsületből írogatok valamit.
Normát hallgattam a napokban, persze Callassal. A felvétel 52-ben, vagy 53-ban készült, mono. Callas magabiztosan, szenvedélyesen és tiszán énekel, igazi parancsoló papnő igaz, hallani az éles magasságokat - persze ezek mindig is jelen voltak, azonban minden hangi eszköznek teljes birtokában van. Milyen árnyalt Norma, mennyire érezni a tragikumot (pedig az ő életében még hátra volt a feketeleves)! Ez a felvétel nem a későbbi, 58-as (?), ekkor megy a szekér, még mindig felfelé ível a pályája.
A Pollionét éneklő Filippechitől nem vagyok oda - őszintén szólva az ő neve teljesen ismeretlen számomra. Persze szépen énekel, de nekem semmi különös, és a végére kifullad - dacára a stúdió felvételnek.
Ebe Stigniani sem tetszik - Adalgisa nem matróna volt. Persze szép a matéria és még mozgékony is, technikailag bírja a szerepet, a második Normás duettben el is feledkezik róla az ember, én viszont a későbbi lemez Christa Ludwigját preferálom!
Nicola Rossi-Lemeni bassusa azonban maximálisan megfelel a főpap szerepéhez. Fantasztikus, hosszan kitartott mélységeket produkál, főleg a záró felvonásban, amikor a kórus kíséri!
A karmester Tullio Serafin, nem tudom megítélni milyen, pláne azért mono a felvétel is, hát, nem azt figyeltem, hol túl hangos, hol léptek be későn (főleg, hogy nem is tudom, mikor kéne). Ha volt is ilyen, nem lehetett gond, mert ugyan nem tűnt fel...
Szólj hozzá!
Címkék: cd
-->
Hát nem akaródzott az írás sokáig, és most sem igazán megy. Csak becsületből írogatok valamit.
Normát hallgattam a napokban, persze Callassal. A felvétel 52-ben, vagy 53-ban készült, mono. Callas magabiztosan, szenvedélyesen és tiszán énekel, igazi parancsoló papnő igaz, hallani az éles magasságokat - persze ezek mindig is jelen voltak, azonban minden hangi eszköznek teljes birtokában van. Milyen árnyalt Norma, mennyire érezni a tragikumot (pedig az ő életében még hátra volt a feketeleves)! Ez a felvétel nem a későbbi, 58-as (?), ekkor megy a szekér, még mindig felfelé ível a pályája.
A Pollionét éneklő Filippechitől nem vagyok oda - őszintén szólva az ő neve teljesen ismeretlen számomra. Persze szépen énekel, de nekem semmi különös, és a végére kifullad - dacára a stúdió felvételnek.
Ebe Stigniani sem tetszik - Adalgisa nem matróna volt. Persze szép a matéria és még mozgékony is, technikailag bírja a szerepet, a második Normás duettben el is feledkezik róla az ember, én viszont a későbbi lemez Christa Ludwigját preferálom!
Nicola Rossi-Lemeni bassusa azonban maximálisan megfelel a főpap szerepéhez. Fantasztikus, hosszan kitartott mélységeket produkál, főleg a záró felvonásban, amikor a kórus kíséri!
A karmester Tullio Serafin, nem tudom megítélni milyen, pláne azért mono a felvétel is, hát, nem azt figyeltem, hol túl hangos, hol léptek be későn (főleg, hogy nem is tudom, mikor kéne). Ha volt is ilyen, nem lehetett gond, mert ugyan nem tűnt fel...
Szólj hozzá!
Címkék: cd
-->
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése