2008.06.02. 13:46 Mélisande
A szombat az operalátogatáson kívül egy lélegzetvételnyi Bécst is hozott. Szívesen ott maradtam volna egy kicsit tovább is. Kb. 1/4 6-ra voltunk az opra előtt, ahol is felhomályosítottak, hogy előadás előtt 1 órával nyit a kassza, jegyátvét akkor lehetséges. K. meleg volt, a kocsi klímától már éreztem, hogy meghűltem. Ráadásul idegbeteg voltam, mivel a kislányomat az unokatesómra bíztam, aki kivitte a saját csemetéjével a Hajógyári szigetre, és mint megtudtam, egy barátnője is ott lesz, szintén kicsi gyermekkel. Hú, már vezetés közben bekattantak rémképek, amint nem figyel raponckámra senki, mert ösztönösen csak a sajátjára szentel igazából figyelmet, és a kislányom eltűnik, elviszik, elcsalják, eltéved, stb. Aztán valahogy egy kicsit sikerült lenyugtatni magam, de tiszta hülye vagyok. Szerintem ez szimpla bűntudat, amiért megengedem magamnak a bécsi operázást. Aznap éjjel pedig azt álmodtam, hogy megöltem az újszülött gyermekem (azt hiszem az enyém volt), és jól becsomagooltam a kis holttestet, betettem egy zacsiba, azt pedig valami polc alá, hogy majd kidobom valahova, addig se legyen szaga. Rémes! És úgy emlékszem, rossz lelkiismeretem sem volt emiatt, csak attól paráztam, mi lesz, ha kiderül, hogy én tettem. Ennyire herótom van a gyerekeimtől? Hiszen alig látom őket, egész nap folyton hiányoznak!
Szóval előadás előtt belefért egy rövid vacsi a környéken (sonkaszeletek spárgával, meg egy pohár sör), valahol a Stephansdom mögött. Majd WC-ben átöltözni (fehér hernyóselyem Vasseva ruha + tűsarkú, de be kellett húznom a hasam - jajjajjajjajjj....).
Az előadás. Sondra Radvanovsky nagyon impresszív volt. Hangja mint valami sötét nehézselyem - nekem inkább mezzónak tűnt, korábban is gondoltam, hogy egy magasabb, de nagy vivőerővel rendelkező mezzó simán elénekelhetné Elena hercegnőt. A figurához is illik a baljós, nyomasztó hangulat. Legyenek benne szép koloratúrák, dallmívek, de azok nyomokban se legyenek trillák! A Boleróban sem! Nekem Déry Gabriella tolmácsolásában tetszett, és hál'istennek Radvanovsky sem vittel fel az "innebrió" utolsó hangját a végén, hanem szépen kiénekelte, mélyen. Aztán persze a koloratóra perfekt volt. De amiért méltán bráváztak és tapsoltak hosszú percekig, az a 4. felvonás "Arrigo! Ah parli a un core" kezdetű ária volt. Ott volt csak szükség mélységekre és biztos magasságokra - a pianissimo részeknél is. Mindehez mág egy igen fejedelmi megjelenésű, dekoratív énekesnő is.
www.sondraradvanovsky.com/
Arrigo szerepét egy hawai tenor énekelte, Radvanovsky mellett nem mutatott szerencsésen. Ő Keith Ikaia-Purdy. Szerintem az elején izgult, de "bemelegedett" és igazán szépen énekelt, csak nekem kicsit doncarlososra vette a figurát.
Leo Nucci eleáns Monforte volt, ő volt aznap este a közönség kedvence. Szerepéből adódóan azért Radvanovskynál nem volt jobb, de ez teljesen szubjektív, az ünneplést megérdemelte.
Szuper hang és alakítás volt Paata Burchuladze Procidája. A basszus szépen zengett (bár mintha nem megfelelően artikulálta volna az olasz szavakat - nem tudok olaszul) és egy sunyi, szabadsághős bőrébe bújt kis törtetőt formált. Talán karakterábrázolás szempontjából ő vitte a pálmát az este.
A kisebb szerepek mind éneklés, mind színpadi jelenlét szempontjából a maguk szintjén kimagaslóak voltak, hadd említsem meg Dan Paul Dumitrescut (Béthune), ő főszerepet is énekel Bécsben. A kórus is és a szólisták is egytől egyig éltek: ha nem énekeltek, háttérden pusmogtak, mutogattak - nem vonultak ki a történetből.
A Vecsernye igazi bel canto opera - ha időben nem is, de stílusban mindenképpen a korai Veri operákhoz hasonlítanám, ezzel együtt vérbeli grand opera. A jellemek nem kidolgozottak, annál szebb a zene.
Díszlet: az egész színpad egy hatalmas lépcsősor, a tetejéig, ez időnként süllyed egy picit, vagy épp vasrács gördül elé. Szerintem nem veszélytelen, különösen Radvanovskynak, aki gyakran sétál az egész installáció tetejéből lefelé... Úgy látszik, nincs tériszonya! Úgyhogy a kórus és szólisták spartteljesítménye sem utolsó! Ami zavart, az a fekete szín volt: mondom, az egész színpadot a zsinórpadlásig kitöltötte a lépcsőzet. Ehhez sötét ruhákban voltak színen az emberek, úgyhogy tökre beleolvadtak, nem lehetett jól látni, pedig a földszinten ültünk - igaz, leghátul. Azt sem értem, miért haltak meg végén a franciákat lkaszaboló szicíliaiak is? (Hát persze, a szinpadon lévő hullák számát szaporítandó!)
Ilyen előadás után már előre tartok az itthoni jövő májusi bemutatótól. Mert a főszereplők még csak-csak helytállnak. (Vajh meglesznek Sümegi mélységei? Ügyes nő, remélem megoldja!) De a kisszerepek gazdái? Remélem, érezhető lesz az, ami mintha idén már megindult volna a MÁO-ban (Elektra, Végzet, állítólag Anyagin - na arra is kíváncsi vagyok!). A rendezés állítólag rendben lesz, Serban rendezi, a torinóit vesszük át.
Fent egy privát kép Sondra Radvanovskyról - sajnos a bécsi Vecsernyéről nem találtam képet.
A szombat az operalátogatáson kívül egy lélegzetvételnyi Bécst is hozott. Szívesen ott maradtam volna egy kicsit tovább is. Kb. 1/4 6-ra voltunk az opra előtt, ahol is felhomályosítottak, hogy előadás előtt 1 órával nyit a kassza, jegyátvét akkor lehetséges. K. meleg volt, a kocsi klímától már éreztem, hogy meghűltem. Ráadásul idegbeteg voltam, mivel a kislányomat az unokatesómra bíztam, aki kivitte a saját csemetéjével a Hajógyári szigetre, és mint megtudtam, egy barátnője is ott lesz, szintén kicsi gyermekkel. Hú, már vezetés közben bekattantak rémképek, amint nem figyel raponckámra senki, mert ösztönösen csak a sajátjára szentel igazából figyelmet, és a kislányom eltűnik, elviszik, elcsalják, eltéved, stb. Aztán valahogy egy kicsit sikerült lenyugtatni magam, de tiszta hülye vagyok. Szerintem ez szimpla bűntudat, amiért megengedem magamnak a bécsi operázást. Aznap éjjel pedig azt álmodtam, hogy megöltem az újszülött gyermekem (azt hiszem az enyém volt), és jól becsomagooltam a kis holttestet, betettem egy zacsiba, azt pedig valami polc alá, hogy majd kidobom valahova, addig se legyen szaga. Rémes! És úgy emlékszem, rossz lelkiismeretem sem volt emiatt, csak attól paráztam, mi lesz, ha kiderül, hogy én tettem. Ennyire herótom van a gyerekeimtől? Hiszen alig látom őket, egész nap folyton hiányoznak!
Szóval előadás előtt belefért egy rövid vacsi a környéken (sonkaszeletek spárgával, meg egy pohár sör), valahol a Stephansdom mögött. Majd WC-ben átöltözni (fehér hernyóselyem Vasseva ruha + tűsarkú, de be kellett húznom a hasam - jajjajjajjajjj....).
Az előadás. Sondra Radvanovsky nagyon impresszív volt. Hangja mint valami sötét nehézselyem - nekem inkább mezzónak tűnt, korábban is gondoltam, hogy egy magasabb, de nagy vivőerővel rendelkező mezzó simán elénekelhetné Elena hercegnőt. A figurához is illik a baljós, nyomasztó hangulat. Legyenek benne szép koloratúrák, dallmívek, de azok nyomokban se legyenek trillák! A Boleróban sem! Nekem Déry Gabriella tolmácsolásában tetszett, és hál'istennek Radvanovsky sem vittel fel az "innebrió" utolsó hangját a végén, hanem szépen kiénekelte, mélyen. Aztán persze a koloratóra perfekt volt. De amiért méltán bráváztak és tapsoltak hosszú percekig, az a 4. felvonás "Arrigo! Ah parli a un core" kezdetű ária volt. Ott volt csak szükség mélységekre és biztos magasságokra - a pianissimo részeknél is. Mindehez mág egy igen fejedelmi megjelenésű, dekoratív énekesnő is.
www.sondraradvanovsky.com/
Arrigo szerepét egy hawai tenor énekelte, Radvanovsky mellett nem mutatott szerencsésen. Ő Keith Ikaia-Purdy. Szerintem az elején izgult, de "bemelegedett" és igazán szépen énekelt, csak nekem kicsit doncarlososra vette a figurát.
Leo Nucci eleáns Monforte volt, ő volt aznap este a közönség kedvence. Szerepéből adódóan azért Radvanovskynál nem volt jobb, de ez teljesen szubjektív, az ünneplést megérdemelte.
Szuper hang és alakítás volt Paata Burchuladze Procidája. A basszus szépen zengett (bár mintha nem megfelelően artikulálta volna az olasz szavakat - nem tudok olaszul) és egy sunyi, szabadsághős bőrébe bújt kis törtetőt formált. Talán karakterábrázolás szempontjából ő vitte a pálmát az este.
A kisebb szerepek mind éneklés, mind színpadi jelenlét szempontjából a maguk szintjén kimagaslóak voltak, hadd említsem meg Dan Paul Dumitrescut (Béthune), ő főszerepet is énekel Bécsben. A kórus is és a szólisták is egytől egyig éltek: ha nem énekeltek, háttérden pusmogtak, mutogattak - nem vonultak ki a történetből.
A Vecsernye igazi bel canto opera - ha időben nem is, de stílusban mindenképpen a korai Veri operákhoz hasonlítanám, ezzel együtt vérbeli grand opera. A jellemek nem kidolgozottak, annál szebb a zene.
Díszlet: az egész színpad egy hatalmas lépcsősor, a tetejéig, ez időnként süllyed egy picit, vagy épp vasrács gördül elé. Szerintem nem veszélytelen, különösen Radvanovskynak, aki gyakran sétál az egész installáció tetejéből lefelé... Úgy látszik, nincs tériszonya! Úgyhogy a kórus és szólisták spartteljesítménye sem utolsó! Ami zavart, az a fekete szín volt: mondom, az egész színpadot a zsinórpadlásig kitöltötte a lépcsőzet. Ehhez sötét ruhákban voltak színen az emberek, úgyhogy tökre beleolvadtak, nem lehetett jól látni, pedig a földszinten ültünk - igaz, leghátul. Azt sem értem, miért haltak meg végén a franciákat lkaszaboló szicíliaiak is? (Hát persze, a szinpadon lévő hullák számát szaporítandó!)
Ilyen előadás után már előre tartok az itthoni jövő májusi bemutatótól. Mert a főszereplők még csak-csak helytállnak. (Vajh meglesznek Sümegi mélységei? Ügyes nő, remélem megoldja!) De a kisszerepek gazdái? Remélem, érezhető lesz az, ami mintha idén már megindult volna a MÁO-ban (Elektra, Végzet, állítólag Anyagin - na arra is kíváncsi vagyok!). A rendezés állítólag rendben lesz, Serban rendezi, a torinóit vesszük át.
Fent egy privát kép Sondra Radvanovskyról - sajnos a bécsi Vecsernyéről nem találtam képet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése